SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK PÁRTJA
ALAPSZABÁLY
I. fejezet
Általános rendelkezések
1./ A Szegénységben Élők Pártja a Magyar Köztársaság Alkotmánya, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, és a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény alapján működő politikai párt.
2./ A párt neve: Szegénységben Élők Pártja (a továbbiakban: párt)
3./ A párt nevének rövidítése: SZÉP
4./ A párt székhelye: 6635 Szegvár, III. kerület Tanya 25.
5./ A párt jogi személy.
6./ A párt jelen alapszabálya a benne meghatározott célkitűzéseknek megfelelően biztosítja a szervezet demokratikus, önkormányzati elven alapuló működését, elősegíti a tagok jogainak és kötelességeinek érvényesülését.
7./ A párt képviseletére jogosultak: A pártot az elnök képviseli. Az elnökség konkrét ügyekben, vagy ügycsoportokban felhatalmazást adhat más személynek is a párt képviseletére.
II. fejezet
A párt önmeghatározása és célja
1./ A párt önmeghatározása: Nehéz, embert próbáló időket élünk.
A felmérések szerint mintegy 3 millió honfitársunk él szegénységben - közülük minden harmadik mélyszegénységben - és sokuk még gyermek.
A Szegénységben Élők Párja demokratikus értékek mentén építkező gyűjtőpárt. Világnézetre, felekezetre, nemre, társadalmi státuszra való tekintet nélkül várja soraiba, és szimpatizáns szavazótáborába mindazokat, akik a szegénység társadalmi szakadékában élnek és azokat is, akik emberségük által indíttatva a szakadékból kikapaszkodni kívánóknak akarnak segédkezet nyújtani.
Mindenkire szükség van, aki hajlandó és tud tenni a saját, és az ország boldogulása érdekében. A Szegénységben Élők Pártja olyan pártnak tekinti magát, mely elsősorban a szegényeknek, és a kiszolgáltatott embereknek kívánja megteremteni a boldogulás lehetőségét, kiutat keresni és mutatni a kialakult társadalmi szakadékból, országosan kivitelezhető és támogatható átfogó programjai által.
Tiszteletben tartjuk, és megőrzendőként kezeljük az elmúlt idők pozitív vívmányait, valamint minden előremutató törekvést, amely valóban előmozdítja országunk boldogulását, és közvetlenül, vagy közvetve anyagi, lelki, családi sikerhez, megelégedettséghez vezet. A Szegénységben Élők Pártja, a jelen napok között a múlt értékeiből építkezve a jövő, a bizakodás és a felemelkedés pártja.
2./ A párt célja: A Magyarországi szegények, a rendszerváltás veszteseinek, kárvallottainak érdekeit képviselni, érvényesíteni a parlamenti demokrácia keretei között, elutasítva minden szélsőséges és diktatórikus politikai elvet és gyakorlatot. A párt célja a szegénységben élők társadalmi re integrációjának lehetőségét megteremteni, feltételeit biztosítani.
Célunk fejleszteni a többpárti politikai kultúrát, elterjeszteni a demokrácia elveinek elfogadását és a lakosság minél szélesebb rétegeit bevonni a politikai életbe, a döntéshozatalba.
A párt alapvetően elérendő célokként és fenntartandó állapotokként fogalmazza meg az alábbi értékeket, nevezetesen:
1 Békét
2 Demokráciát
3 Munkát és biztonságos megélhetést
4 Közbiztonságot
5 Ingyenes oktatást, és minőségi orvosi ellátást
6 A kisebbségek egyenjogúságát, politikai, gazdasági, kulturális téren.
7 A nyomortelepek felszámolását
8 Társadalmi igazságosságot és szolidaritást
9 A társadalom kettészakadásának megállítását, a szakadék áthidalását gazdagok és szegények között
10 Jogegyenlőséget
11 Az emberi méltóság tiszteletben tartását
12 Valódi esélyegyenlőséget
III. fejezet
A párt tagsága
1./ A párt tagja lehet minden cselekvőképes magyar állampolgár, aki a pártba történő felvételét írásban kéri, a nyilvántartásához szükséges személyes adatait rendelkezésre bocsátja és az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el.
A tagfelvételről a párt országos elnöksége dönt. A felvételi kérelem elutasítása esetén az érintett jelentkező 15 napon belül a közgyűléshez fordulhat jogorvoslatért.
2./ A párt, tagjai számára tagsági igazolványt bocsát ki.
3./ A tag jogai:
a./ aktívan közreműködni a párt céljainak és feladatainak megvalósításában,
b./ tájékoztatást kérni és kapni a párt tevékenységéről,
c./ részt venni a párt rendezvényein,
d./ indítványokat, kezdeményezéseket tenni,
e./ jelölni, választani és választhatónak lenni a párt szerveibe, tisztségeire,
f./ a párt törvénysértő működése vagy döntése esetén bírósághoz fordulni.
4./ A tag kötelességei:
a./ az alapszabály rendelkezéseit betartani,
b./ aktívan közreműködni a párt céljainak és feladatainak megvalósításában,
c./ tagdíjat fizetni,
d./ a mindennapi élet során jogkövető magatartást tanúsítani.
5./ A párt tagja havonta 200, - Ft (kettőszáz forint) tagdíjat fizet.
6./ A tagsági viszony megszűnhet:
a./ kilépéssel;
b./ elhalálozással;
c./ kizárással;
d./ a tagság törlésével;
7./ A tag kizárása a közgyűlés kizárólagos joga. Akkor alkalmazható, ha a tag szándékosan a párt érdekeit súlyosan veszélyeztető magatartást tanúsít, vagy az alapszabályban meghatározott kötelezettségeinek felszólítás ellenére, 90 napon túl sem tesz eleget. Alkalmazható még a kizárás akkor, ha a tag a tagságra méltatlanná válik. Méltatlanná válásnak kell tekinteni különösen, ha a tagot - a tagság ideje alatt elkövetett - szándékos bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság jogerősen elítéli. A közgyűlés kizáró határozata ellen az érintett tag 30 napon belül bírósághoz fordulhat.
8./ A tagsági viszonyt törölni kell, ha a tagság feltételei már nem állnak fenn, vagy azokkal a tag már a belépéskor sem rendelkezett. A tagsági viszony törléséről az elnökség határoz. A törölésről szóló határozat ellen az érintett 30 napon belül a közgyűléshez fordulhat.
9./ A párt a tagságáról naprakész nyilvántartást vezet.
IV. fejezet
A párt szervezeti felépítése és működése
1./ A párt szervezeti egységei a következők:
a./ alapszervezet,
b./ területi (fővárosi) szervezet,
c./ országos elnökség,
d./ ellenőrző bizottság,
e./ közgyűlés.
2./ A párt tisztségviselői:
a./ alapszervezeti elnök,
b./ területi (fővárosi) szervezet elnöke és alelnöke,
c./ az ellenőrző bizottság tagjai és elnöke,
d./ a párt országos elnöke, alelnökei és az elnökség tagjai.
A párt alapítója és tisztségviselője csak olyan személy lehet, aki az országgyűlési képviselők választásán vagy a helyi önkormányzati képviselők választásán választójoggal rendelkezik.
3./ A párt alapvető szervezeti egysége az alapszervezet. Minden országgyűlési egyéni választókerületben egy alapszervezet hozható létre. Az alapszervezet létrehozására legkevesebb tíz párttag jogosult, az országos elnökség felé intézett írásos nyilatkozattal. Az alapszervezet megalakításával egyidejűleg a tagok – maguk közül – egyszerű többséggel megválasztják annak elnökét, továbbá elfogadják az alapszervezet szervezeti és működési szabályzatát. Az országos elnökség részére megküldött nyilatkozatnak tartalmaznia kell az elnök személyének megjelölését, az alapszervezet tagjainak névsorát is.
4./ Az alapszervezetben a tagok szavazata egyenlő. A párt tagja egyszerre csak egy alapszervezetnek lehet tagja. A tag részt vehet más alapszervezet munkájában is, de szavazati joggal csak annál az alapszervezetnél rendelkezik, ahol tag. A tag írásban, indokolás nélkül kérheti átvételét másik alapszervezethez. Az átvételről az az alapszervezet dönt, ahová a tag az átvételét kéri.
5./ Az alapszervezet – az alapszabály keretei között – önálló szervezeti egység, a tagok politikai tevékenységének, jogaik gyakorlásának és kötelezettségeik teljesítésének alapvető kerete.
6./ Ha az alapszervezet tevékenysége súlyosan sérti a párt alapszabályát, akkor az országos elnökség javaslatára a közgyűlés az alapszervezetet feloszlatja.
7./ A pártban a közigazgatási megyékhez igazodva területi szervezeteket, továbbá Budapesten fővárosi szervezetet (a továbbiakban területi szervezet, területi szervezetek) kell létrehozni, amennyiben az érintett megyében (a fővárosban) legalább három alapszervezet már megalakult.
8./ A területi szervezetek tagjai az adott megyében működő alapszervezetek elnökei, továbbá alapszervezetenként további 1-1 választott párttag, akiket az érintett alapszervezetek választanak saját tagjaik közül. A területi szervezetet megalakultnak kell tekinteni, ha első ülését megtartotta, tisztségviselőit megválasztotta és elfogadta saját szervezeti és működési szabályzatát. A területi szervezeteknél a tagok szavazata egyenlő.
9./ A területi szervezet vezetője és képviselője az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök, akiket a tagok maguk közül választanak egyszerű többséggel.
10./ A területi szerv feladata az alapszervezetek közötti koordináció, a véleménycsere, illetve a közgyűlés és az országos elnökség döntései végrehajtásának elősegítése, szervezése.
11./ A területi szervezet egyes kérdések megvizsgálására vagy egyes döntések végrehajtásával kapcsolatban munkacsoportokat hozhat létre.
12./ Ha a területi szervezet működése sérti a párt alapszabályát, akkor az országos elnökség jogosult intézkedéseket tenni a szabályszerű működés helyreállítása érdekében.
13./ Az országos elnökség öt főből áll. Tagjai:
a./ a párt elnöke,
b./ a párt ügyvezető alelnöke,
c./ a párt gazdasági alelnöke (pénztárnok),
d./ 2 elnökségi tag
Az országos elnökség végzi a párt operatív irányítását, ellátja a párttal kapcsolatos ügyintézést, szervezi és koordinálja a közgyűlés döntéseinek végrehajtását. Az országos elnökség szükség szerint, de legalább kéthavonta ülésezik. Az ülés határozatképes, ha azon legalább három elnökségi tag jelen van. Az országos elnökség döntéseihez a jelenlévők egyszerű többségének szavazata szükséges. Az elnökség tagjainak szavazata egyenlő.
14./ Az országos elnökség hatáskörébe tartozik a párt éves költségvetésének megállapítása és az előző évi gazdálkodásról szóló beszámoló elfogadása. A párt elnöke évente beszámol az országos elnökség ülése előtt a párt előző évi tevékenységéről, a közgyűlés határozatainak megvalósulásáról.
Az országos elnökség ülése dönt az országgyűlési képviselő választásokon a párt képviseletében induló személyek kilétéről.
Az országos elnökség ülése a jelenlévők kétharmadának szavazatával – az ok és a cél megjelölése mellett - dönthet úgy, hogy kerüljön összehívásra a párt közgyűlése. Ebben az esetben a párt elnöke köteles összehívni a közgyűlést a döntés napjától számított 60 napon belüli időpontra.
15./ Ha az alapszabály szerinti rendet figyelembe véve – akadályoztatás miatt vagy egyéb okból - nincsenek olyan tisztségviselők, aki a párt bankszámlája feletti rendelkezési jogot gyakorolják, akkor elnökségi ülésen kell dönteni a bankszámla feletti rendelkezésre jogosult személyek kilétéről.
16./ Az országos elnökség jogosult dönteni a párt által fizetett alkalmazottak felvételéről. Velük kapcsolatban a gazdasági alelnök (pénztárnok) gyakorolja a munkáltatói jogokat.
17./ Ha az elnökség tagjainak létszáma tartós akadályoztatás folytán, vagy más okból három főre csökken, akkor a párt közgyűlését össze kell hívni és tisztújítást kell tartani.
Ha az elnökség létszáma tartós akadályozatás, vagy más ok miatt három fő alá csökken, akkor sorrendben az elnök, az ügyvezető alelnök, a gazdasági alelnök (pénztárnok), vagy elnökség meglévő és nem akadályoztatott elnökségi tagok közül a korban idősebb köteles összehívni a párt közgyűlését, ahol tisztújítást kell tartani.
18./ Az elnökség egyes kérdések megvizsgálására, döntések előkészítésére és megvalósítására - különösen az országgyűlési választásokkal kapcsolatos feladatok koordinálására - bizottságokat, munkacsoportokat hozhat létre.
19./ A párt elnökét, alelnökeit, az elnökség tagjait és az ellenőrző bizottság tagjait és elnökét a közgyűlés egyszerű többséggel négy évre választja.
20./ A párt elnöke a párt első számú tisztségviselője, Ő képviseli a pártot politikai és médiaszereplésekben, valamint hazai és nemzetközi kapcsolatokban. Az elnök hívja össze és vezeti az országos elnökség üléseit. A párt szervezeti egységei tevékenységének összehangolásával gondoskodik a távlati és időszerű politikai döntések kidolgozásáról, végrehajtásáról. Ezek érdekében kezdeményezi a szükséges intézkedéseket. A párt ügyvezető alelnökével közösen rendelkezik a párt bankszámlája felett.
21./ Az ügyvezető alelnök a párt második számú tisztségviselője. Az elnök akadályoztatása esetén gyakorolja annak jogköreit, összehívja és vezeti az elnökség üléseit is. Közvetlenül közreműködik a párt politikáját befolyásoló döntések kidolgozásában. Felelős a pártszervezési, pártépítési feladatok megvalósításáért. Az elnökségi üléseken beszámol feladatai végrehajtásáról. Az elnökkel együtt, annak akadályoztatása esetén a gazdasági alelnökkel (pénztárnok) együtt jogosult rendelkezni a párt bankszámlája felett.
22./ A párt gazdasági alelnöke (pénztárnok) kezeli a párt vagyonát, biztosítja a pártvagyon rendeltetésszerű kezelését. Az elnök és az ügyvezető alelnök egyidejű akadályoztatása esetén gyakorolja az elnök jogköreit, összehívja és vezeti az elnökség üléseit.
Elkészíti az éves költségvetési javaslatot és a pénzügyi beszámolót, gondoskodik a jóváhagyott költségvetés országos szintű végrehajtásáról. Végrehajtja az országos elnökség tulajdonosi jogkörben hozott döntéseit. Elkészíti a párt gazdálkodási szabályzatára vonatkozó javaslatot. Véleményezi mindazon országos testületi előterjesztéseket, amelyekhez pénzügyi, gazdasági hatások fűződnek. A párt fizetett alkalmazottai tekintetében gyakorolja a munkáltatói jogokat. Biztosítja az országos elnökség folyamatos és tervszerű működésének tárgyi feltételeit.
Az elnök vagy az ügyvezető alelnök akadályoztatása esetén a helyettesíti őket a bankszámla feletti rendelkezés kérdésében. Együttes akadályoztatásuk esetén az elnökségi tagok egyikével együtt jogosult a bankszámla feletti rendelkezésre.
23./ A párt elnökségébe a közgyűlés kettő elnökségi tagot választ. Az elnökségi tagok részt vesznek az elnökség munkájában, tevékenységükkel segítik a párt politikájának alakítását. Az elnök, az ügyvezető alelnök és a gazdasági alelnök közül kettőnek együttes akadályozatása esetén maguk között életkoruk sorrendjében helyettesítésre jogosultak a bankszámla feletti rendelkezés tekintetében.
24./ A párt közgyűlése az ellenőrző bizottságba kettő tagot és bizottsági elnököt választ. A bizottság őrködik a párt gazdálkodásának szabályszerűségén, törvényességén és eljár etikai ügyekben is. Ha a bizottság alapszabály-, vagy a jogszabálysértő gyakorlatot észlel, akkor azt a bizottsági elnök útján írásban jelenteni köteles az országos elnökségnek. Az országos elnökség a jelentést megvizsgálja és megteszi a szükséges lépéseket a szabályszerű működés helyreállítása iránt. A bizottság tevékenységéről a párt közgyűlése felé tartozik beszámolni.
25./ A párt legfőbb szerve a közgyűlés. A közgyűlést valamennyi párttag részvételével kell megtartani. A közgyűlésen a szavazati joggal rendelkező személyek szavazata egyenlő.
26./ A közgyűlést a párt elnöke hívja össze szükség szerint, de legalább kettőévente. A párt elnökét akadályoztatása esetén a közgyűlés összehívása tekintetében a párt alelnökei helyettesítik az alapszabályban meghatározott sorrend szerint. Ha az alapszabály szerint a közgyűlés összehívására jogosult valamennyi személy tartósan akadályoztatva van feladata ellátásában, a IV. fejezet 17. pont szerint kell megállapítani a közgyűlés összehívására jogosult személy kilétét. Ha ennek alapján sem lehet a jogosult személy kilétét megállapítani, akkor a közgyűlés összehívására a legidősebb párttag jogosult.
A közgyűlést össze kell hívni akkor is, ha az összehívást a bíróság elrendelte, vagy a nyilvántartott taglétszám arányában a nyilvántartott tagok ötöde az összehívást - az ok és cél megjelölésével - írásban kérte.
A közgyűlés összehívását és a javasolt napirendi pontokat a párttagok részére közzé kell tenni és a tagokat külön-külön is meg kell hívni.
27./ A közgyűlés akkor határozatképes, ha a szavazásra jogosultak legalább fele, plusz egy fő jelen van. Ha a közgyűlés határozatképtelen, akkor 15 napon belüli időpontban megismételt közgyűlést kell tartani. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes, amennyiben erre a körülményre előzetesen a tagok figyelmét felhívták.
A közgyűlés összehívásakor rendelkezni kell a megismételt közgyűlés időpontjáról is, melyet a párttagok részére közzé kell tenni és a közgyűlési meghívóban szerepeltetni kell. A közzététel során és közgyűlési meghívóban fel kell tüntetni azt is, hogy a megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.
28./ A közgyűlés az alapszabályt a jelenlévők kétharmadának szavazatával módosíthatja, míg más döntéseihez a jelenlévők egyszerű többségének szavazata szükséges. A közgyűlésen a szavazás - ideértve a tisztségviselők megválasztását is - nyilvánosan, kézfeltartással történik. A közgyűlés nyilvános szavazással dönthet úgy, hogy a tisztségviselők megválasztása titkos szavazással történjék.
29./ A közgyűlés hatáskörébe tartozik:
a./ a párt alapszabályának elfogadása, módosítása,
b./ a párt tisztségviselőinek megválasztása az alapszabály szerint,
c./ a párt politikájának hosszú távú meghatározása,
d./ alapszervezet feloszlatása az alapszabály rendelkezései szerint,
e./ a tagsági díj megállapítása,
f./ az elnökség és az ellenőrző bizottság beszámolójának elfogadása,
g./ a párt több párttá való szétválásának, más párttal történő egyesülésének, vagy megszűnésének kimondása,
h./ más párttal történő együttműködés kimondása.
30./ A közgyűlés egyes kérdések megvizsgálására, döntések előkészítésére és megvalósítására bizottságokat, munkacsoportokat hozhat létre.
V. fejezet
A párt vagyona és gazdálkodása
1./ A párt vagyona a tagok által fizetett díjakból, az állami költségvetésből esetlegesen juttatott támogatásból, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok és magánszemélyek vagyoni hozzájárulásaiból, végintézkedés alapján magánszemélyek hagyatékából, a párt gazdálkodó tevékenységéből, illetőleg a párt által alapított vállalat és egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság adózott nyereségéből képződik.
2./ A párt költségvetési szervtől, továbbá állami vállalattól, állami részvétellel működő gazdasági társaságtól, közvetlen költségvetési támogatásban vagy költségvetési szervi támogatásban részesülő alapítványtól vagyoni hozzájárulást nem fogad el.
3./ A párt vagyoni hozzájárulást más államtól nem fogad el.
4./ A párt névtelen adományt nem fogad el.
5./ A párt a tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok a párt tartozásaiért – a tagdíj megfizetésén túl - anyagilag nem felelősek.
6./ A párt a költségeinek fedezése és vagyonának gyarapítása érdekében a következő gazdálkodó tevékenységeket folytathatja:
a./ politikai céljainak és tevékenységének megismertetése érdekében kiadványokat jelentethet meg és terjeszthet, a pártot szimbolizáló jelvényeket és más ilyen célú tárgyakat árusíthat, és pártrendezvényeket szervezhet,
b./a tulajdonában álló ingatlanokat és ingókat díj ellenében hasznosíthatja és elidegenítheti.
7./ A párt vállalatot hozhat létre továbbá egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot alapíthat, más gazdasági társaságban azonban részesedést nem szerezhet.
8./ A párt a pénzeszközeit - részvényvásárlás kivételével - értékpapírba fektetheti.
9./ A párt köteles minden év április 30-áig az előző évi gazdálkodásról szóló beszámolót (zárszámadást) a Magyar Közlönyben közzétenni.
VI. fejezet
A párt megszűnése
1./ A párt megszűnhet:
a./ más párttal való egyesüléssel,
b./ két vagy több pártra való szétválással,
c./ feloszlással,
d./ a bíróság által való feloszlatással vagy
e./ megszűnésének megállapításával.
2./ A bíróság az ügyészség indítványára megállapítja a párt megszűnését, ha az tevékenységével felhagy, és vagyonáról nem rendelkezik.
3./ A bíróság az ügyészség indítványára - a párt társadalmi szervezetként való további működésének érintetlenül hagyásával - megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.
4./ Ha a párt a VI. fejezet 1. pontjának c/-e/ alpontjai alapján szűnik meg, a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonát az Országgyűlés által e célra létrehozott alapítvány tulajdonába kell adni.
Ha a párt a feloszlásának kimondásával szűnik meg, az említett alapítványt maga is létrehozhatja, vagy a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonát már működő alapítvány javára felajánlhatja.
VII. fejezet
Záró rendelkezések
1./ Az alapszabály jelenlegi szövegét a párt közgyűlése a Szegváron 2009. december 04.-én megtartott közgyűlésen fogadta el.
2./ A megválasztott tisztségviselők nevét a közgyűlés jegyzőkönyvei tartalmazzák, amelyeket az alapszabály mellékleteként kell kezelni.
Kelt, Szegvár, 2009. december 04.
Varga Ferenc
elnök
Ellenjegyzem:
Szeged, 2010. január ………
Dr. Kovács Arthur
ügyvéd
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612420618, 06308944199
szervizkozpont.hupont.hu
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
3. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
4. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
5. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
6. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
6. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
9. Energia-vándor. Spirituális tanácsadó, paranormális jelenségek megoldása
► Balogh Endre, Tértisztítás, Radiesztézia
energiavandor.hupont.hu
10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
11. Boxit Packages
► Boxit Packages is an emerging USA packaging company known for its high-quality, sustainable, and innovative custom packaging solutions. We provide fast turnaround times, free design assistance, wholesale rates, and free shipping on every order.
boxitpackages.hupont.hu
► Dr.Szirmay Rókus PhD
szirmay.hupont.hu
13. The Cosmic Success Blueprint: How Astrology & Moon Signs
► Discover how astrology, moon signs, and zodiac leadership traits shape your career path, business success, and financial destiny. Learn how your birth chart can reveal your true calling, leadership style, and the cosmic secrets behind long-term.
astroma.hupont.hu
14. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
15. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
16. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
17. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
19. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
20. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
21. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
22. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
23. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
24. Pedikűr Budapest
► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307
pedikurbudapest.hupont.hu
25. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
26. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
27. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
28. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
29. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
30. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
31. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
33. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
34. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
36. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
37. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
38. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
40. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
41. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
42. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
43. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
44. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
45. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
46. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
47. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
49. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
50. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
51. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.
albaniakirandulasok.hupont.hu
52. ANTENNA SZERELÉS,JAVÍTÁS ÉS BEÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! TEL:+36705192134
► Digitális SD,HD műholdvevők,földi digitális antennák szerelése.Mindigtv,Mindigtv Extra kártyás vevőegység szerelése.UPC DIRECT,DIGI TV szerelése,javítása!
antennaszerviz.hupont.hu
53. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
54. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon
acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu
55. http://cegledikeptelensegek@blog.com
► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.
cegledikeptelensegek.hupont.hu
56. Számítástechnika, Informatika
► Minden ami Computer! Nick Rivers Informatikai oldala
nickrivers.hupont.hu
57. Avril és Hannah
► Hannahról és Avrilről szóló oldal ja és persze Selenáról meg Hilaryról szóló tök jó oldal lesz majd TALÁN ja és Haylie-ről is FOG szólni
avrillavigneeshannah.hupont.hu
58. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
59. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
60. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
61. cicusok-kutyusok.hupont.hu
► Sziasztok Dorina vagyok ez az oldal legjobban az állatokról szól de találsz benne sok szép dollzos,állatos, és sztáros képeket is,és sok mást!Nézd meg a menüt nagyon érdekes (szerintem) :D. Nézz be máskor is kérlek!!!!!Mivel folyamatosan újítom!! :)
cicusok-kutyusok.hupont.hu
62. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
63. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
65. PRO-SPORT 2
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
prosport-ketto.hupont.hu
66. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
67. Budapest XV , masszázs, gyógymasszázs Horváth Tamás gyógymasszőrtől.
► Gyógymasszőr , masszőr, csontkovács, thai masszőr Budapest XV. kerületben, igényes, csendes helyen (a IV, XIII, XIV és XVI -ik kerületek közelében). Halk zenével várom masszázs szalonomban minden kedves felfrissülni, gyógyulni vágyó vendégemet!
masszazs-masszor.hupont.hu
68. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
69. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
70. Sztárok Oldalai
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
71. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...
► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....
absjeladokmindenautohoz.hupont.hu
72. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
74. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
75. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ
► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!
fence.hupont.hu